2012. január 1., vasárnap

BÚÉK

Először is Boldog Új Évet Mindenkinek!

Köszönjük nekünk remek szilveszterünk volt, ugyi Vera? :D

De ha már sikerült erre tévedni, akkor előrukkolok valami kis finomsággal ( Bár nem saját agyszüleményem, az internet csodája, hogy többször is összefutottam már vele, ezért tessék megbocsátani, hogy nem jelölök meg forrást, annyi lenne. (: )

Miért fagyott be a pokol?

Miért fagyott be a pokol? Záróvizsgán tették föl ezt a kérdést kémia szakon Maynooth egyetemen (Kildare grófság, Írország). Az egyik diák válasza olyan mélyenszántó volt, hogy a professzor közzétette az interneten kollégái számára, de mi is szórakozhatunk rajta.

Extra kérdés: Vajon a pokol exoterm (leadja a hőt), vagy endoterm-e (fölveszi a hőt)? A legtöbben a Boyle-törvényt vették alapul, azaz hogy a gáz táguláskor lehűl, nyomás alatt viszont növekszik

Az egyik diák azonban a következő gondolatmenetet írta le: Először is meg kell állapítani, hogy a pokol tömege változik-e az idő folyamán. Ehhez a pokolba vándorló, valamint a poklot elhagyó lelkek számának ismerete kell.

Úgy vélem, bizonyosra vehető, hogy aki a pokolba kerül, onnan már soha ki nem jut. Ahhoz, hogy megállapítsuk, hányan jutnak a pokolba, ahhoz a különböző vallásokat kell alapul venni. A legtöbb mai vallás szerint mindenki a pokolba jut, aki nem az adott vallás követője. Minthogy több ilyen vallás létezik, abból indulhatunk ki, hogy mindenki a pokolra jut.

A világ népességének növekedése arra enged következtetni, hogy a pokolra jutók száma exponenciálisan növekszik. Ezek után a pokol térfogatát kell megvizsgálnunk. A Boyle-törvény értelmében a pokol térfogata a pokolra jutó lelkek számával arányosan kell növekedjen, hogy a hőmérséklet és a nyomás állandó maradjon. Ekkor két lehetőség van:

1. Ha a pokol lassabban tágul, mint amilyen iramban érkeznek a lelkek, akkor a hőmérséklet és a nyomás addig emelkedik, míg a pokol szét nem robban.

2. Ha a pokol gyorsabban tágul, mint amilyen ütemben a lelkek érkeznek, akkor a hőmérséklet és a nyomás csökken, míg a pokol be nem fagy..

Melyik a helyes megoldás?

Figyelembe véve évfolyamtársam, Sandra jövendölését, miszerint 'hamarabb befagy a pokol, mintsem hogy lefeküdjek veled', valamint azt a tényt, hogy tegnap mégiscsak lefeküdtünk, csak a második eshetőség jöhet számításba. Ennél fogva meggyőződésem, hogy a pokol endoterm és ráadásul már be is fagyott.

Következik még, hogy ha a pokol befagyott, akkor több lelket nem fogadhat be, hiszen nincs már tüze. Ebből az is következik, hogy már csak a mennyekbe juthatunk, ami egyrészt Isten létezését bizonyítja, másrészt arra is magyarázatot ad, miért kiáltotta tegnap este Sandra annyiszor 'Istenem!'

1 megjegyzés: